Ha négy napod van Isztambulban, érdemes átgondoltan tervezni, hogy a lehető legtöbbet hozhasd ki belőle. Ebben a cikkben egy három teljes napra vetített útitervet mutatok be, amely a város fontosabb látnivalóit és programjait foglalja össze. (A negyedik nap az utazás.)
Ha még nem olvastad az első részt, érdemes először azt átnézni. Az isztambuli utazással kapcsolatban összeszedtem az átalános tudnivalókat és a személyes tapasztalataimat, amik egyébként bármely törökországi út során hasznosak lehetnek.
Az érkezés napja
Este érkezett a gépünk, majd felvettünk egy kis készpénzt, hogy ne legyen gond a városba jutással. Ahogy az előző cikkben részleteztem, szokásos módon a Revoluton váltottunk lírát, majd egy reptéri ATM-ből, extra díj nélkül, ingyenesen sikerült készpénzt felvenni. Hogy ne kelljen bajlódni másnap, a reptéri buszmegállóban kerestünk egy automatát, ahonnan beszereztük az Istanbulkartot.
A bejutásra a BiTaksi appot használtam. Este a szokásosnál kisebb dugó volt, kb. 1 óra alatt a hotelünknél is voltunk. Az út 4 főre kb. 35 euró.
A szállásunk a Sultanahmet városrészben volt, hogy gyalog bejárhassuk a fontosabb látnivalókat. A Hotel Nomade kellemes, tágas, családias hangulatú, és ár-érték arányban elképesztően jó.
Az isztambuli éttermek: nem igazán érdemes böngészni a legjobb helyeket, mert sokszor fals értékelést látni a Google térképén. Ráadásul elképesztő mennyiségű étterem van a városban, szó szerint egymást érik a kajáldák. Az üzlethelyiségek háromnegyede tuti étterem. Inkább csak hallgass az érzéseidre, vagy csak keress olyan helyet, aminek van tetőterasza.
A szomszédos Carlos Terrace éttermet választottuk, ami tökéletes kezdés volt. A törökös hangulat és dizájn maximalizálva, az pedig csak extra, hogy a tetőről a Kék mecsetre látunk. Egyből a látvány konyhára ugrottunk rá, és egy tűz show-val tálalt ragut rendeltünk. Az ajándék desszert és tea pedig nem maradhatott el. Az árak viszont egy pesti belvárosi étteremmel vetekednek, az alkohol pedig, a vallás végett, dupla annyi.
Az első nap
A Kék mecsetet a Konstantinápolyi Hippodrom tér felől közelítettük meg, ahol a római időkben a lovasszekér versenyeket rendezték. Itt áll Theodosius obeliszkje, melyen az írásjelek természetesen egyiptomiak, hiszen a régi idők hódítói imádták ezeket az ősi egyiptomi oszlopokat. Ez volt a kedvenc szuvenírjük az egyptomi „utazásuk” (aka. hódításuk) kapcsán. Rómában is rengeteg hasonló oszlop áll máig városszerte.
Ma már azért javaslom, hogy praktikusabb szuveníreket gyűjtsetek. Ha érdekel pár tipp, itt összeszedtem a legjobbakat!
Kék mecset: érdemes korán érkezni Ahmed szultán dzsámijához, a város egyik legnagyobb látványosságához, mely 1616-ban épült. Egész évben hatalmas turista tömegek járják a mecsetet, nyitásra javasolt érkezni, hogy elkerüljük a hosszú sorbaállást. A belépés ingyenes, a cipőket le kell venni és a nőknek vállat és fejet takaró kendőben lehet csak belépni.
A következő célpont a szomszédban álló Hagia Sophia, mely egyértelműen a legikonikusabb és leginkább lenyűgöző épület a városban. Ide is ingyenes a belépés, de a bejutáshoz nagy türelemre van szükség, mert már a nyitáskor tömött sorok állnak a téren. Minden nap előtte haladtunk el, de végül csak az utolsó nap estéjén, nagyjából 20:30 körül lett lehetőségünk bejutni, egyedül ekkor nem kellett órákat sorban állni.
A templom 532-ben épült bizánci ortodox bazilikaként, de az évszázadok alatt sok vallás tette a sajátjává. Római katolikus templomként is működött, így vált a történelemben a vallási háborúk egyik terepévé. Bár majd 100 éven át múzeumként jelölték meg, 2020 óta ismét mecsetként funkcionál. Többféle építészeti stílusjeggyel is rendelkezik, de én csak annyit tudok mondani, hogy bazi nagy.
UPDATE: 2024 január 15.-től a turistáknak 25 eurós belépővel lehet csak bejutni, egy külön a számukra fenntartott kapun, melyről elvileg az emeleti gelériába juthatunk.
A török kávé
Délutáni programként egy török kávé workshopra fizettünk be. A getyourguide-ot mindig lecsekkolom indulás előtt, és ez annyira megtetszett, hogy végül foglaltunk is. A 23 eurós ára nem csak szuper olcsó (és gyakran le van akciózva 18-ra), de a cserébe kapott érték csodás.
A Marmaray metróval mentünk a túloldalra. Ez egyébként a város leghosszabb egybefüggő útvonala, 76,6 km hosszú! A teljes út megtétele az idegenvezetőnk elmondása alapján több mint 4 órába telik. A többihez kepést ennek a metrónak drágább a használata.
A Fabrikafa Make & Coffee kávézóban volt a workshop, ami az ázsiai oldalon lévő, sokkal nyugodtabb hangulatú Üsküdar városrész sétálóutcás övezetében található. Mellesleg, ha valóban olcsó és finom utcai árusokat keresnétek, itt érdemes ebédelni. A workshop alatt megtanultunk a kávézás történelmét, és, hogy csak véletlenül derült rá fény, hogy a pörkölt bab micsoda varázserővel bír.
Egy szegény kecskepásztor a tűzre dobta a szemétnek titulált kávétermést, majd, amikor látta, hogy a kecskék felzabálták a maradékot és igencsak bepörögtek tőle, rájött a dolog nyitjára.
Megtanultuk, hogy a török kávénak van az egyik legősibb főzési technikája, hogy hogyan jutott ez a nedű egészen a szultánig, majd vált az emberek olyan szintű függőségévé, hogy a népek már templomba se jártak, csak a kávézókban ültek egész nap. Rövid időre be is tiltotta a szultán a kávézást.
Megmutatták a különféle főzési technikákat, majd magunk őröltük és főztük le a kávénkat. Melyből a végén még jósolni is megtanultunk.
Nem lehet véletlen, hogy a bölcsesség jelképe rajzolódott ki a csészémből! :)
Tudtad? Házasság előtt a menyasszony családja sós kávéval kínálja a vőlegényt, és ha az fintorgás nélkül megissza a főzetet, akkor tanúbizonyságot tesz arról, hogy a legrosszabb körülmények közt is biztosan megállja a helyét.
Ezt a workshopot tényleg mindenkinek ajánlom! Ugyan itt mozaiklámpa workshop is van.
Grand Bazaar: visszatérve az óvárosba, irány a piaci élet ősmagja a Nagy Bazár. Ha a piacot az északi vagy a nyugati oldalról közelítjük meg, hatalmas nagyker negyedek veszik körbe azt. A legtöbb itteni boltban csak nagy mennyiségben lehet vásárolni, de, ahogy haladunk a többszáz éves fedett bazár felé, egyre több hely lesz, ahol már egy darabot is vásárolhatunk, ezek itt a legolcsóbbak. A Nagy Bazárt egyszerű elkülöníteni a köré fonódó piactól, mert minden oldalról egy régi kőkapun át lehet csak bejutni. 60 utcácska és több mint 3000 bolt található itt. Kávézóból és kifőzdéből csupán pár van, két alku között ezekben lehet megpihenni. Ha nem érdekelnek az egyébként egész jó minőségű másolatok, vagy az keleti szuvenírek, akkor is érdemes sétálni egyet ebben a hangulatos, ízes, zamatos, több százéves kavalkádban.
Fontos infó, a bazár, a körülötte lévő piacok és árusok este 6 órakor már pakolnak, szóval nem érdemes későre tervezni a vásárlást.
Hafiz Mustafa, az esti bűnözés netovábbja
A Hafiz Mustafa cukrászdát nehéz Isztambulban elkerülni. Az egyik legnagyobb nevű cukrász 1864-ben alapította a gyárát, a cég azóta rengeteg elismerést és díjat tudhat magáénak. Legalább olyan nagy népszerűségnek örvend, mint Budapesten a Daubner. Tíznél is több üzlet van a városban, ami előtt (főleg este) tömött sorok állnak. A tipikus török édességek számtalan variációja lelhető fel náluk a baklavától a kadayifig, csokoládék, mogyorófélék, torták és isteni pudingok várnak ránk. Kizárólag elsőosztályú alapanyagokkal dolgoznak, és a legjobb, hogy a pisztácia a leggyakrabban használt alapanyaguk. Pisztácia imádóként ez maga a Kánaán!
Olyan hihetetlenül népszerű, hogy a belvárosi üzleteik hajnal 2-ig nyitva vannak, és ilyenkor is várni kell, hogy asztalt kaphass.
A pisztácia mellett a másik különleges alapanyag a kecsketej.
A fagylaltok, öntetek és szószok szinte mind ebből készülnek. Viszont ez ne riasszon el senkit, a kecskehúsos sültekhez képest a kecsketejes finomságokon semmit nem érezni. Más, de nehéz megkülönböztetni, hogy mitől. A legfinomabb pudingjuk a csokoládés, a desszertek királya, pedig a kecsketej fagylaltos, pisztáciás édesség, amit vétek kihagyni!
Második nap
Az elsüllyedt palotánál, avagy a Bazilika Ciszternánál kezdtük a napot, folytatván az óváros felfedezését. A várost régóta hatalmas tömegek lakják, így a régi időkben szükség volt a hatalmas víztározók kialakítására. A Hagia Sophia mellett lévő Elsüllyedt Palota a legnagyobb föld alatti víztározó, mely 532-ben épült. A 143x54 méteres termet 336 márványoszlop tartja. A terem alján víz található és egy hosszú, emelt hídon tudjuk körbejárni. A szobrok és a folyamatosan változó, színes megvilágítás legnyűgöző és varázslatos látványt nyújt.
Katt a galériára a többi képért!
A belépő ára decemberben 450 líra volt a helyszínen. Szerencsére több volt a csoport és az elővételes, így a „rendes” sor gyorsabban haladt. Jelenleg a hivatalos honlap szerint 660 líra a belépő, ha online vásároljuk. Semmilyen angol feliratot nem találni bent, így ha szeretnétek megtudni valamit, és nem akartok sorban állni érdemes ezt a skip-the-line jegyet venni, amihez audio guide is jár.
Ahogy az előző cikkben is írtam, a törökországi árak napi igazodást mutatnak. A líra romlását gyorsan követik a törökök, sőt, le is körözik azt, ahogy a fenti példa is mutatja, ez a belépő december elsején kb. 15 euró volt, január elsején pedig kb. 20 eurónak felel meg.
Theodosius Ciszternáját pár éve újították fel és nyitották meg a nagyközönség előtt. Az előzőhöz képes valamivel kisebb, de hasonlóan lenyűgöző élményt nyújt. Ha a tömeg miatt nincs kedvetek kivárni a sort a Palotánál, érdemes elnézni a pár utcányira lévő Theodosius Ciszternájához, mert ezeket az 1700 éves földalatti csodákat vétek kihagyni!
A föld alatti víztározók az isztambuli Short Trip legjobb látnivalója díját érdemlik!
A következő célpontunk a folyó túloldala volt, Karaköy. Útközben ráleltünk az egyiptomi bazárra, ahol bátran, egy talponállóból is kipróbáltam a török kávét. Ez a csarnok egyébként a fűszerekről és egyiptomi desszertekről híres.
A piac végén áll a Galata híd. Az Aranyszarv-öböl felett húzódó, gyalogos sétánnyal rendelkező híd egy ikonikus isztambuli helyszín. A híd két oldalán végig éttermek találhatók. A tetején pedig egész nap több száz horgász lógatja a botját. Állítólag a legszebb fogásokat a lenti éttermekben adják el. Igazi autentikus élmény látni, ahogy a híddal szimbiózisban élő horgászok végzik a napi rutint. Ellenben az éttermek teljesen üresen kongtak, nem is csoda, egyik sem túl bizalomgerjesztő.
A legjobb halas street food
Karaköyre átérve bal oldalt a folyó mentén egy kisebb street food utca áll. Itt található a Süper Mario nevű kifőzde, amit nehéz elkerülni, hiszen az interneten vírusként terjedve tett szert hírnevére, miszerint itt kapható a város legjobb halas szendvicse. Délelőtt érkeztünk, így az első pillantásra elrettentő kinézetű (mintha egy háborús övezetben lennénk) környék teljesen kihalt volt, de ki kellett próbálnom a híres ekmeket. A rengeteg fűszerrel megkent szendvics nem volt túl friss, de értem, mitől olyan népszerű. (Gyomorpanaszok nélkül megúsztam.)
A Galata-torony felé útba ejtettük a Kamondo lépcsősort, ami kevésbé ismert, de igen kedvelt fotós helyszín az egyedi stílusú szecessziós megjelenése miatt. A 14. századi torony egy dob tetején áll, és a környéke egy felkapott turista központ, tele kávézókkal és éttermekkel. A valaha börtönként funkcionáló toronyba a belépő 650 líra, és ahogy várható, legalább 1-2 órás sorban állással kell számolni.
Katt a galériára a többi képért!
A torony mellett található a 2017-ben sózási technikájáról mémmé vált Salt Bae étterme, ha valaki efféle exkluzív tartalomra vágyik.
Ezután Karaköy sétáló utcás, bárokkal teli negyedébe mentünk. Ez egyébként a város legfontosabb kikötője, a nagy óceánjárók is itt állnak meg, így nem véletlen, hogy ez a rész tele van kajáldával és kávézóval, sőt itt található a színes esernyő sétány is.
Lahmacun vagy Pide, így hívják a török pizzát, avagy a mindenféle jóval megrakott lapos kenyeret. (A kettő közt egyébként csak a hajtogatás módjában van különbség.) Az erősen fűszerezett, arab világból származó étel minden döneres étlapján ott szerepel. A látványa miatt a pizzára emlékeztet, de az ízvilág teljesen más. Én viszont maradok az olasz típusnál.
Török hamam
Egy hagyományos török hamam kötelező eleme minden törökországi utazásnak. Hatalmas történelmi múltja van, ami római hatásra alakult ki. Vallási szempontból, az imádkozás előtti kötelező rituális mosakodásnak köszönhetően a kultúra alapköve lett. Emiatt rengeteg tökéletes állapotú, máig működő többszáz éves fürdő maradt fent a városban.
Mit várhatunk egy hamamozástól?
Minden harmadik utcára jut egy hamam. Vannak új építésű és többszáz éves fürdők is. Én az autentikus élmény végett ajánlom, hogy fizessünk rá, és válasszunk egyet a régi fürdők közül. Ezekben több szultán is megfordult és sokkal érdekesebb, mint egy modern SPA. Az ára 65-75 euró közt mozog és egy turnus 60-70 percig tart. Először egy melegedőben töltünk el kb. fél órát, ami átmenet a szauna és gőzfürdő közt. Miután kellően átmelegedtünk és felpuhult a bőrünk, jön egy masszőr (bár inkább „fürdetőnek” hívnám), aki egy durva kesztyűvel alaposan átdörzsöli az egész testet. Ezután egy zsák segítségével meleg habbal borítanak be, majd 10 perc alatt átgyúrnak és alaposan „megmossák” az embert. Ezután meleg lepedőkbe öltözünk, majd egy másik helyiségben tudunk pihenni egyet, ahol megihatunk egy csésze teát.
Én a Suleymaniye Hamamot ajánlom, mert a többihez képest itt a leghosszabb a hamam, és egyedül itt találni koedukált programot. (A többinél külön helyen vagy időpontban mehetnek a nők és férfiak.) Az 1550-ben épült fürdőt I. Szulejmán szultán is gyakran látogatta és tényleg lenyűgöző élmény ebben a régi fürdőben, teljesen autentikus módon megtisztulni és felmelegedni. Pozitívum, hogy lehet online is foglalni (bár az oldal gyakran lefagy), igaz csak három nappal előre. Máshol csak telefonon vagy személyesen, néha előleggel lehet csak foglalni, ami szervezés szempontjából nagyon kényelmetlen. Főleg, hogy az árképzést nézve ez mára a külföldieket célzó programmá vált. Fizetni készpénzben lehet, és euróban olcsóbb, mint lírában! Ha megúszósabb opciót keresel, itt csak 45 euró a SPA élmény!
Miután megtisztultunk, már csak egy kebab tál várt ránk és egy újabb kör a Hafiz Mustafa egy másik cukrászdájában.
Harmadik nap
A reggeli után a belvároson keresztül haladva bukkantunk rá egy, a turisták által alig ismert temetőre. II. Mahmut szultán síremléke mellett egy kisebb temető található, ahol többszáz éves sírköveket találni. Én csak pasa temetőnek hívtam (hivatalos megnevezést nem találtam), mert néhány szultánon túl majd száz pasa sírja található itt, különlegességük, hogy a török sírkövek oszlop formájúak.
Mielőtt útra keltünk volna hajóval a túloldalra, egy gyümölcsteával melegítettük fel magunkat. A központi kikötőnél lévő Cafe Society különleges teáit meleg szívvel ajánlom. Illetve, ha túl sok a török kávé, itt az otthon megszokott minőségű latte és cappuccino felhozatallal találkozhatunk (nem sok van az ilyen helyből).
Hajóra szálltunk és az Eminömü megállóból átutazunk az ázsiai oldal egyik legnagyobb központjába, Kadiköybe. A kikötőből egyből a helyi élelmiszer piacon találjuk magunkat. A piacon túl pedig rengeteg sétálóutca vár ránk, tele éttermekkel, kávézókkal és pékségekkel. A hangulat a túloldalhoz képest kissé nyugodtabb és kedvesebb. Bár a várt ázsiai hatást én egyáltalán nem éreztem.
Ha egy jó kebabot ennétek, az Kebapçı İskendert érdemes kipróbálni. A több mint 150 éves, családi vállalkozásban működő kebabozót tartják az egyik legöregebbnek a városban. Helyette viszont egy beülős helyre vágytunk, és a sokak által ajánlott és dicsőített Ciya Sofrasit választottuk. A pincér ajánlására egy kostolósort rendeltünk, ahol 9 féle török ételt próbálhattunk ki.
Hiába kérdeztem, hogy mennyibe fog kerülni, erősen tört angollal csak azt mondta, nem tudja megmondani, a gépben van. Hát, sajnos néztük is nagyot a végén, erősen fogott a ceruza. Az ételek nagy része ráadásul kifejezetten rossz volt. Délután kettőkor, az üres étteremből pedig szinte kizavartak, olyan gyorsan kellett fizetnünk és mennünk. Ráadásul a borravalót kifejezetten kérte, már-már követelte a felszolgáló. Állítólag régen nagyon menő helynek számított, de most egy tipikus turistacsapda az egész hely. Kerüljétek el!
Karácsony Isztambulban, most komolyan?
Egyre többen promózzák a várost, miszerint a karácsonyi időszak meglepően dekoratív és kellemes annak ellenére, hogy végül is iszlám (jellegű) országban vagyunk. Sikerült megtalálni a legtöbbet posztolt helyszínt, ez a Confectioner Cafer Erol cukrászda. A mesébe illő külcsínről nem tudtuk, hogy mit rejt, mert a téren akkora tömeg állt sorba, hogy a Szigeten könnyebb a nagyszínpadhoz eljutni. Ezt a karácsonyi hangulatot sehol sem láttuk a városban, szóval tanúsíthatom, hogy ez a promóció kamu.
Tettünk egy rövid délutáni sétát a város központi parkjában a Gülhane Parkban, mely a Topkapi palotát övező hatalmas zöld terület. Sajnos a palotára már nem jutott időnk, mert egy esti program várt ránk. A Hodjapasha színházba mentünk, ahol egy török néptánc showt néztünk meg. A tűzshowval és fényjátékkal koreografált előadás jegyeit a hivatalos oldalon vettük meg, és minden bizonnyal látványosabb volt bármelyik hajótúrával egybekötött vacsoraestnél. A következő napon dél körül indult a gépünk, ezért korán reggel indultunk, hogy a hatalmas reptéren időben eljuthassunk a kapunkhoz.
Tetszett a beszámoló? Érdekelnek utazással kapcsolatos érdekességek? Ne maradj le a következő posztról, kövess Facebookon és Instán, de a legtutibb, ha feliratkozol a hírlevelemre!
A posztban szereplő helyszíneket az alábbi térképen találjátok!
Tudtad? Ha a blogon látható linken keresztül foglalsz, úgy támogathatsz, hogy ez neked semmibe se kerül! Szállásfoglaláshoz ott a Booking, programtervezéshez és jegyvásárláshoz pedig a Get Your Guide.
Az utazással kapcsolatos tippeket, ötleteket és praktikákat pedig a „tippek utazóknak” oldalon találod!
Ha tetszett, kövess Facebookon!
A legfrissebb utazós fotókat Instán találod!
