Short Trip Belgiumban – 1. rész – Brugge látnivalói
2019. december 06. írta: Vándorember

Short Trip Belgiumban – 1. rész – Brugge látnivalói

Útikalauz a belga a mesevárosról, Brugge-ről. Plusz egy kvíz a végére!

2018 októberében a Short Trippünk úticélja az Unió egyik fővárosa volt. EU-s polgárként kötelességünknek éreztük meglátogatni a brüsszeli központot. Próbáltuk „megállítani”, de aztán rájöttünk, hogy ez egy tök szuper, imádni való hely. Természetesen az csak véletlen volt, hogy szeretjük a belga söröket és az, hogy három gofri (aka. liége) után meg kellett kóstolni a negyediket is, már csak áldozat volt az utazás istene, Hermész oltárán.
img_20181019_174338.jpg

Lake of Love, Brugge

A repülőgépek indulása miatt három éjszakára terveztük az utunkat. Így viszont kényelmesen belefért Brüsszel mellé egy egynapos Brugge-i városnézés. Ezért a reptérről egyből ide mentünk és csak másnap indultunk Brüsszelbe.
Mióta először láttam az Erőszakik című kultfilmet (In Bruges), azóta rajta volt a bakancslistán ez a „kibek*rt tündérmese”. Szóval az első részben a mesevárosi élményekről lesz szó.


Az indulás előtti napon még nagyobb izgalommal néztem meg újra a filmet és alig vártam már „azt a sok mesebeli lóf@szt”. Jelentem, élőben is gyönyörű, ha nem gyönyörűbb (a turisták ellenére, akik szerencsére az októberi hideg miatt nem voltak sokan), mint a filmben. A macskakövek, a hidak, a sok gótikus templom, a szűk utcácskák és a tavakban az a sok „szájbab@szott hattyú” mind megvan. Ray-jel ellentétben én nem mondhatom el magamról, hogy ez nem az én világom.

A legendás jelenet

Azt már csak mellékesen jegyzem meg, hogy a meseváros meglátogatása után alig pár hónappal volt szerencsém a francia verziót, Colmart is meglátogatni. Azóta sajnálom, hogy Colmarban nem szálltunk meg. Igaz, mindkét városkára bőven elég fél-egy napot szánni. Visszagondolva, hogy Brűzsben egy éjszakára maradtunk, és esti fényekben is láthattuk a középkor óta tökéletes állapotban megmaradt óvárost, a valaha volt egyik legjobb döntésünk volt.

Az utazás

 

WizzAirrel repültünk ismét (lassan adhatnának valami extra kedvezményt), 17 000 forint volt a retúrjegy fejenként, de a szemfülesek már 6000-ért is találhatnak jegyeket a brüsszeli reptérre. Kora reggel indult a gép, visszafele késő este jött, így gyakorlatilag 4 teljes napot nyertünk.
A Flibco shuttle busza, ami 2 óránként indul, a charleroi-i reptér főbejárata elől nagyjából 2 óra alatt a Brugge-i állomáson volt. Időben foglalva kiscsoportos kedvezménnyel a buszjegy ára 11 euró volt per kopf. Az állomás közvetlenül az óváros szélén van, lehetetlen eltévedni.

img_20181019_120457-01.jpeg

A szállás

 

A szállásunk a Hotel 't Keizershofban volt. Praktikus okokból az állomáshoz közeli helyet kerestünk, hisz másnap reggel indultunk Brüsszelbe. A házikó nagyon autentikus volt, egyszerű, semmi flanc és pont ettől volt különleges, amivel fokozta Brugge varázsát. Közös a fürdő és a mosdó, de mivel összesen 2 vagy 3 szoba van, így ez nem olyan vészes. Négy főre 90 euró a szállás egy éjszakára, de mellé jár reggeli a szomszédos Hotel 'T Bagientje-ben. Egyszerű kontinentális reggeli, frissen sült, meleg croissant-nal.
TIPP: Brugge-ben erősen ajánlott reggelis szállást keresni, mert magyar tárcával borsosak az árak, és bár drágának tűnhet a feláras reggeli, így is olcsóbb (és tartalmasabb), mint beülni valahova egy péksütire.

Brugge, a meseváros

 

Nagyon nem kell bemutatnom az UNESCO világörökségi listáján is szereplő egyedi és különleges városkát. Páratlanságát az adja, hogy az épületek többsége a középkor óta áll, és minden felújítás ennek a látványnak a megtartására törekszik évtizedek óta. Az óvárost átszelő folyók, tavak miatt észak Velencéjének is becézik. Az összképet az óvárosban lévő tavaknál szabadon élő hattyúk teszik teljessé.
Bár nincs olyan évszak, amikor ne lenne csodálatos élmény, én mégis az őszt ajánlom a leginkább. A fákról aláhulló színpompás levelek, a reggeli csípős hideg (és a kisebb turista tömeg) tudja teljes valójában átadni város példa nélküli hangulatát.

Az óváros felfedezése közben próbáltuk megtalálni a számunkra megfelelő éttermet. Itt nincs olyan, hogy legolcsóbb, hiszen a várost a gazdag brit és francia turisták kezdték el felvirágoztatni több mint 50 éve, így erre van beárazva Brugge. Ár/érték arányt nézve viszont van egy szuper hely a 't Fonteintje. Egy átlagos főétel áráért több menüsorból is választhatunk egy háromfogásos ebédet. Így a leves, főétel, desszert és 2 pohár sör megállt 33 eurónál, ami itt jó ajánlatnak számít!

Csatangolás az óvárosban

 

A legfőbb látnivaló maga az óváros egésze. Azt javaslom, induljatok meg vakon, és próbáljátok meg magatok felfedezni. Egész nap úgy bolyonghattok a macskaköves utcákon, hogy minden sarkon, sikátorban és udvarban találtok majd valami lenyűgöző szépséget. És előbb-utóbb, bele fogtok botlani az összes turista látványosságba. Bármennyire is nehéz lesz, tegyétek le a fényképezőgépet és szánjatok rá bőven időt, hogy átjárjon benneteket Brugge misztikus hangulata.

No, de azért a teljesség igénye nélkül nézzük a fontosabb dolgokat. Első a főtér és a város jelképének számító 13. századi harangtorony. A Belfry of Bruges este 6-ig van nyitva, 12 euró a belépő és mindig sor van. Kell hozzá türelem, mi szűken egy órát vártunk, de megérte. A Szent Vér-bazilikában rengeteg érdekes és díszes kegytárgy van. A templom fő különlegességét az adja, hogy a történelmi elbeszélések szerint itt található az a kehely, amiben Arimathiai József Krisztus vérét felfogta. Vallási téren a Miasszonyunk Templomát és a Sint-Salvatorskathedraalt érdemes még megtekinteni. Múzeumok közül a csokoládé, a sültkrumpli és a gyémánt múzeum az, ami különlegesebb. Mi egyébként egyik múzeumra sem áldoztunk fel órákat ebből a rövid kis napunkból.

A délutáni kávénkat az Opus Latinoban fogyasztottuk el, aminek hátsó terasza a kanális egyik zsákutcájára (zsáktorkolat?) nyílik. Itt rendes magyar embernek való pörgető eszpresszót kaphatunk. Kávé és sör 8 euró.

A városban fekvő kisebb nagyobb tavak közül a Lake of Love (Minnewater) kötelező látogatás, a tó partján fekvő mini kastély pedig az abszolút tündérmese képét adja. A kastély egyébként luxus hotelként üzemel, így ez a szállás nekünk is maximum tündérmese lehet. Ezen kívül, ha időnk engedi egy hajókázást érdemes közbe iktatni, mert egy újabb perspektívát ad a városra.

Miután besötétedett és az éjszakai fényekben is megnéztük a várost, jöhetett végre a jól megérdemelt jutalmunk a De Halve Maanban. Az 500 éve működő sörfőzde Brugge egyik ékköve, itt készül a brugsezot, a város söre, amit minden vendéglátó helyiségben megtalálunk. 11 euróért egy 45 perces sörgyár látogatásra is benevezhetünk. Aki csak kóstolgatni akar, a főzde éttermében vacsora mellett megízlelheti híres nedűit. 20 euróért kapunk főételt, 4 euróért pedig sört. (Figyelem, itt 33 cl „a sör”, viszont annál jobban "üt".)


A főbejáratnál ne felejtsük el tiszteletünket adni a belga mérnökök előtt. A lábunk alatt fekvő cső köti össze a sörfőzdét a palackozóval. A városon átfutó, nagyjából 3 kilométer hosszú csőben juttatják el a nedűt a palackozóba, így nem kell a szűk utcákban lavírozni a hatalmas teherautókkal. Természetesen az ügyeskedők a történelem során többször megcsapolták a titkos vezetéket, hogy ingyen sörhöz jussanak.

Amennyiben nem akartok lemaradni a folytatásról, lájkoljátok a blog Facebook oldalát! A kirándulásról készült többi képért pedig kövessetek Instán! Ha pedig tetszett a cikk, kérlek segítsétek egy megosztással!

A következő részben folytatjuk a belga Short Trippünket immáron Brüsszelben. Addig is készítettem egy 10 kérdésből álló KVÍZT Brugge-ről, melyben néhány extra érdekességet is megtudhattok a városról. A teszt végén a "Review Answers"-re kattintva megnézhetitek a helyes válaszokat!

A kvíz kitöltéséhez [KATT IDE].
Hány pont sikerült elsőre? :)

 Szállás keresel Brugge-ben? Foglalj a térképről! A szálláskeresésről és foglalásról ITT olvashatsz bővebben! 

Booking.com

A bejegyzés trackback címe:

https://shorttrips.blog.hu/api/trackback/id/tr6415325300

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

GABOR 2000 2019.12.07. 17:11:44

Brugge csodálatos hely, a poszt viszont bántóan felületes...

Vándorember · shorttrips.blog.hu 2019.12.07. 17:35:28

@GABOR 2000: Ahogy az oldal leírása is mutatja ez egy személyes blog, amiben saját élményeimet, tapasztalataimat foglalom össze. Még egyszerűbben ez csak egy sima utazós napló.
A cikkírás, újságírás, mélyebb kutatás és ismeret terjesztés a szakképzettek feladata, akiknek ez a munkájuk. Így nem is cél még csak annak látszani sem. :)

Ződ2000 · http://egzostive.com 2019.12.07. 20:38:30

Teljesen rendben van a poszt, el is kapott a nosztalgia, kár hogy a színes őszi tájról már lemaradtam.

Bár többször sikerült megnézni még mindig sikerült újat olvasni a posztban, szerintem lényegesen több hasznos infó van benne mint amit az utazási irodák szoktak ide írni álblogként. Személy szerint várom a folytatást!

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2019.12.07. 21:48:36

Brugge flamand város. A város nevének kiejtése nem "Brüzs", hanem valami olyasmi, hogy: "Brügghe". Nehéz fonetikus jelek nélkül, magyar betűkkel leírni, de tulajdonképpen majdnem írás szerint ejtik, csak a "g"-ben van egy elég köpködős "h" is. A Bruges lenne a város francia neve, de hát a címben sem ezt szerepeltetted, meg minek is. Egyébként a címben a kötőjel sem helyes, az is arról árulkodik, hogy azt hiszed, hogy a város flamand nevét flamandul "Brüzs"-nek kell ejteni.

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2019.12.07. 21:49:04

Végignéztem, mindenhol kötőjelesen írtad a "Brugge" ragozott alakjait, ami arról árulkodik, hogy te azt hiszed a "Brugge" helyes ejtése az, hogy "Brüzs". Nos, nem az.

Vándorember · shorttrips.blog.hu 2019.12.08. 10:00:24

@math0: rossz a következtetés. A ragozásról nem arra kell következtetni hogy az író mit hisz vagy mit gondol és hogy biztos nem tud ez semmit...
Egy magyarul íródott cikkben a magyar ragozási szabályok szerint kell eljárni. És a "Brugge-ben" helyes. Nézz csak utána. ;)

Ződ2000 · http://egzostive.com 2019.12.08. 10:02:39

@math0: minden belga városnak megvan a kiejtése a másik nyelven, ez egy három (gyakorlatban inkább két)nyelvű országban nem is meglepő. Mielőtt túlburjánzott a flamand nacionalizmus, ez igaz volt Bruges-re is.

Az érdekes hogy ennél a városnál valamiért a francia elnevezés terjedt el külföldön, nagyjából belga flamandoktól hallottam először hogy Bruhhézni kellene, kb egyszerre azzal hogy feltűnt flamand néven közismert Antwerpennek van egy francia neve is (naná): Anvers, illetve Liégenek is létezik famand változata Luik amit csak a flamand autópályák kiírásain láttam.

Ha szigúrúan veszsük tényleg Brüges-ben vagy Bruggéban, de szerintem ezt a szabályt követve elég könnyű elveszni a helyes kiejtés útvesztőjében... :)

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2019.12.08. 17:32:38

@Ződ2000: a kiejtés útvesztőjében a te szabályoddal lehet elveszni. A város flamand. A város flamand neve Brugge, a helyiek így nevezik. És kb. úgy ejtenek, hogy "Brugghe". A magyar nyelv helyesírásai szabályi szerint tehát úgy kell írni, hogy "Buggheben", és lehet így ejteni, vagy kicsit flamandosabban. Nem bonyolult ez.

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2019.12.08. 17:33:13

@Vándorember: A magyar helyesírás szabályai szerint a helyes írás az, hogy "Bruggeban". Mivel a "Brugge" kiejtésében a szó végi "e" betűt ejtjük, ezért nem kötőjellel kell ragozni. Ennyi.

hu.wikipedia.org/wiki/A_f%C3%B6ldrajzi_nevek_helyes%C3%ADr%C3%A1sa#A_tulajdonnevekre_vonatkoz%C3%B3_%C3%A1ltal%C3%A1nos_szab%C3%A1lyok_%C3%A9rv%C3%A9nyes%C3%BCl%C3%A9se

Vándorember · shorttrips.blog.hu 2019.12.08. 17:56:11

@math0: Igazad van, kivéve ha nem ejtjük. (Ismerem a szabályt, köszönjük a linket.)

Imádnak ezzel kardoskodni mindenhol, hogy nem létezik a "Brűzs" kiejtés, ahol csak előjön a város az internet bugyraiban. Ami igaz is lehet, de mégis, a magyarok jó erős többsége így ejti. És ha egyszer ez így terjedt el a köznyelvben, akkor hajrá annak aki ki akarja ezt verni a magyar nyelvezetből. Le merném fogadni, hogy elfogadható így is, de úgy érzem kicsit túl nagy szót kap itt ez az apró "vonalacska". :)

GABOR 2000 2019.12.08. 22:03:45

@Vándorember: Igazad van, nem bántásból írtam, szívesen olvastam volna többet is erről a csodálatos városról, kár, hogy gyorsan lett vége.

Vándorember · shorttrips.blog.hu 2019.12.08. 22:05:39

@GABOR 2000: alig egy napot töltöttünk csak ott, ennyi idő alatt nem sok dolog fért bele sajnos :(
süti beállítások módosítása