Short Trip Brnoban - Brno kocsmatúra vol.2.
2019. január 29. írta: Vándorember

Short Trip Brnoban - Brno kocsmatúra vol.2.

Eldugott kocsmák és az isteni Pegas Gold

Az előző részben (mely IDE kattintva érhető el) kitárgyaltuk a brnói kirándulásunk helyszínére történő utat, a szállást és buliztunk is egyet. Most pedig megnézzük a várat és elmerülünk a cseh kocsmavilágban.
nyito_1_1.jpg

A második nap

 

A második napot a kultúra jegyében a Špilberk Castle-nál kezdtük, ami a 13. században épült királyi vár, majd az Osztrák–Magyar Monarchia idején börtönként szolgáló barokk erődítménnyé, később laktanyává vált. A várat kívül, belül körbe lehet járni, jegy ellenében az épületbe is benézhetünk. Hatalmas, gyönyörűen kialakított park veszi körbe, ahol szombaton rengeteg ráérős parkour-os gyerek gyakorolta a freerunningot. Ezután a vár lábánál lévő 80-as évek szocialista hangulatát idéző étteremben uzsonnáztunk, mondjuk ez a hely különösebben nem sok érdekességet tartogat.

Az isteni Pegas Gold

 

Ezután újra a centrum felé vettük az irányt. Nagyon szépen felújított, hatalmas terek övezik a belvárost, melyeket különleges, modern szobrok díszítenek. Este a Pegas Hotel éttermében pihentünk meg. Nem is tudtuk, de a hotel pincéjében található az egyik brnói sörfőzde, mely Morvaország elsőként, Csehország másodikként alapított sörfőzdéje. Hírnevét csak dicsőíteni tudjuk, egytől egyig hibátlan sörkülönlegességeket kaphatunk itt. (Figyelem! A Pegas Gold megkerülhetetlen sör, aki Brnoban jár annak kötelező megkóstolni. Nekünk olyan 12-szer sikerült megízlelni, majd másnap ismét ellenőriztük a minőségét.)

Az eldugott kocsmák

 

A harmadik nap inkább már csak lézengés volt, de este céltudatosan a Bar Mydlo felé indultunk. Erről a kocsmáról olvastam, hogy igazi kis unikum, apró, fénytől jól szigetelt családias kocsma, sűrű dohányszmoggal fedve, egy eldugott helyen, ahova többnyire egy szűkebb helyi mag jár. Maga a bejáratai kapu sem sejteti, hogy egy kocsma áll itt, inkább tűnik egy elhagyatott öreg pincebejáratnak, amit az arra járó idegen észre sem venne. Nos ezt sikerült annyira eldugni, hogy véletlen a szembe lévő Blues Bar nevű helyre tévedtünk. Igen, ide is csak tévedtünk, mert ennek a bejárata szintén egy semmitmondó 100 éves ütött, kopott ajtó. 

 

Blues Bar

Percekig tanakodtunk, hogy nem kéne elhagyatott lépcsőházakba barangolni. Se fény, se zaj nem jelezte, a rejtett kincset. Végül mikor beléptünk a dupla fakapun át, megdöbbenésünkre egy picike kocsma volt a korhadó ajtó mögött, tele emberekkel. Ez a hely egy valódi romkocsma. Sötét, zord, már-már nyomasztó kisugárzása van a krimónak. Első (sőt sokadik) pillantásra is ijesztő, jóérzésű ember azonnal sarkon fordulva rohanna innen. Ezt csak fokozza a cigaretta és fű szagtól ködös levegő, de mégis volt egy bája az egésznek. Számomra nagy élmény volt, de szigorúan ivócimborákkal ajánlott csak a hely. 

20_3.jpeg

Szintén egyedi hangulata miatt 3 naping üldöztem Bolek kocsmáját (Divadelni Klub Posledni Leč), amiről első nap azt hittük, hogy évek óta bezárt (a külső jegyek alapján nagyon úgy tűnt). A 3. nap éjszakáján egy újabb kísérletet tettünk, de újból csak azt láttuk, hogy zárva (talán örökre?). Se fény, se hívogató reklámtábla, se hangzavar, bejárat sehol... Indultunk volna haza aludni, amikor egy utolsó elkeseredett próbát tettem, bementem az épület melletti kapubejárón, és megpróbáltam benyitni az egyik lépcsőház ajtaján. Nos, ezt volt a Bolek bejárata. Egy bohém kocsma, a plafonról lógó makettel, a bejárata kissé eldugva, hogy csak az elszántak juthassanak be. Itt nem kell meglepődni, ha egy ötvenes, keresztbeálló szemű férfi „rohan” a magyar szó felé, és nagy boldogan mutatja be magyar tudását hétfőn hajnali 2-kor. (Ez egyébként az alábbiakból állt: b@zd meg, kurv@, fekete f@asz. Ráadásként a fél aranycsapatot még felsorolta, majd büszkén tovább állt.)

21_3.jpeg

Összefoglalás

 

Nagyon sok hely kimaradt (pl. Starobrno sörgyár látogatás), sok látnivalót nem láttunk, de örültünk ennek, hiszen lesz okunk újra visszajönni.

  • Utazás: kocsival, díjak: üzemanyag, 3 autópálya matrica.
  • Parkolás: hétvégén ingyenes.
  • Szállás: 4 fős szállás esetén a belváros közepén kellemes, de kicsi apartmanban 8000 ft/fő/éj.
  • Étel: az árak, mint itthon.
  • Ital: olcsóbb, mint itthon!!!
  • Belépők: nem voltunk ilyen helyen.
  • Kinek ajánlott? Brnót inkább sörimádó baráti társaságoknak ajánlom.
  • Hány napra? 2 éjszaka ideális. Így legközelebbre is marad felfedezni való kocsma, és az emlékek is megmaradnak.

Tippek:
- a Tugendhat-villába hónapokkal előre kell jegyet venni! Nekünk ez kimaradt.
- alaposan tájékozódjunk a kocsmai nyitvatartásokról.

További képekért keresd a blog Instagram oldalát!

Brnóba utazol? Foglalj szállást a térképről! A foglalásról általánosságban: itt olvashatsz.

Booking.com

A bejegyzés trackback címe:

https://shorttrips.blog.hu/api/trackback/id/tr5614591694

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása