A világ legveszélyesebb, illetve legbiztonságosabb országai
2023. január 22. írta: Vándorember

A világ legveszélyesebb, illetve legbiztonságosabb országai

Ha bármikor külföldi utazásra adjuk a fejünk, a legfontosabb mindig a biztonság. És nem, most nem az utasbiztosításról lesz szó. Hanem egy nemzetközi monitoring cég, az A3M Global Monitoring évvégi jelentéséről.

a3m-macbook-katastrophen-krisen.jpg

Az A3M egy német központú cég, melynek egyik fő tevékenysége az utazás biztonságának vizsgálata. Több szempontból elemezték az világ különböző tájait, hogy mennyire biztonságos az adott országba való beutazás. Az elemzések után öt csoportot hoztak létre, majd tavaly év végén közzétették a 2023-as évre elkészült „rizikó térképet”.

De előtte nézzük meg, milyen tényezőket vettek figyelembe a vizsgálat során.

 

  • Az országba történő be- és kilépés.
  • Légi forgalom, tömegközlekedés, taxi, autóbérlés, egyéb transzport.
  • Mobil infrastruktúra, lefedettség, internet elérhetőség, elektromos hálózat, fizetési lehetőségek.
  • Egészségügyi infrastruktúra, rizikók, higiénia.
  • Természeti veszélyforrások, közbiztonság, terrorizmus, helyi konfliktusok.
  • Gazdasági konfliktusok, korrupció.
  • Egyéb speciális rizikók, mint kulturális megkülönböztetés, rasszizmus, LMBTQ, női egyenjogúság, bűnözési ráta stb.

savetyfirst.jpg

Az öt csoport pedig a következő

 

  1. Sötét zöld zóna, nagyon alacsony rizikó

Utazás szempontjából a legbiztonságosabb országok. Semmilyen speciális felkészültséget nem igényel az ide történő utazás. A külföldiekkel szemben elkövetett bűncselekmények száma nagyon alacsony, ha nem épp nulla, fejlett a közlekedési infrastruktúra, a közbiztonság és az egészségügyi ellátás a jellemző. A súlyos környezeti katasztrófa esélye is minimális.

Ide tartozik például: Kanada, Németország, a Benelux államok vagy Szlovákia.

  1. Világos zöld zóna, alacsony rizikó

Különösebb felkészültséget ezek a régiók sem igényelnek, de korlátozásokat tapasztalhatunk. Természeti jelenségek, tüntetések, sztrájkok miatt kialakulhatnak utazási korlátozások, illetve magasabb az esély, hogy bűncselekmény vagy lopás áldozatává váljunk. Érdemes lehet az utazás előtt az aktuális helyzetről informálódni.

Ide tartozik Európa nagy része, az USA, Japán, Marokkó vagy épp Malajzia.

  1. Sárga zóna, közepes rizikó

Minimális előkészületet igénylő régiók. A bűncselekmények megnövekedett száma, tüntetések, egészségügyi helyzetek és természeti események merülhetnek fel kockázatként. Az utazás alatt járjunk el fokozott éberséggel és utazás előtt mindig tájékozódjunk az aktuális helyzetről.

Ilyen Kína, Mexikó, India, Dél-Amerika nagy része vagy épp Egyiptom, melyről én is írtam egy hasznos összefoglalót a minimális előkészületekről.

  1. Narancs zóna, magas rizikó

Olyan magas rizikójú országok, ahol komoly korlátozásokra számíthatunk. Speciális biztonsági előkészületek javasoltak, de ezek már utazásra nem javasolt területek. Gyakoriak a helyi konfliktusok vagy épp a terrorizmus. Indulás előtt igen alapos tájékozódás javasolt és gyakran különleges óvintézkedéseket is tenni kell.

Ilyen Oroszország, Közép-Amerika nagy része, Mexikó egyes területei, Egyiptom keleti része és Pápua Új-Guinea

  1. Vörös zóna, nagyon magas rizikó

Utazás szempontjából egyáltalán nem ajánlott országok, sőt akár kifejezett utazási tilalommal ellátott területek tartoznak ide. Terrorizmus és aktív konfliktus folyik e területeken, ahová indokolt esetben és csak komoly biztonsági előkészület esetén léphetünk be. Nyilvánvalóan ide semmilyen esetben se tervezzünk elutazni.

Ide tartozik az afrikai országok jelentős része, a Közel-Kelet, Venezuela egy része és sajnos Ukrajna is.

A térképet itt találjátok.

 

2022-12-06-a3m-risk-map-2023-1536x1034.png

A térképre kattintva le tudjátok tölteni, illetve bele tudtok nagyítani. Minden további infót pedig megtaláltok a cég oldalán https://www.global-monitoring.com/ oldalon, ahonnan az infók is származnak.

Ha további utazással kapcsolatos cikkeket szeretnél olvasni, kattints az [utazós tippek] gyűjtő oldalra, ahol összegyűjtve találod a korábbi cikkeket, és lájkold a blog Facebook oldalát!

A bejegyzés trackback címe:

https://shorttrips.blog.hu/api/trackback/id/tr7718031870

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása