Long Trip Mallorcán - 1. rész
2020. november 08. írta: Vándorember

Long Trip Mallorcán - 1. rész

Beach látogatás és Palma

Mivel az idei évre lényegében nem jutott és nem is jut Short Trip, 2020 egyetlen utazása a „szokásos” nyári nyaralás volt. Ennek helyszíne a csökkenő áraknak köszönhetően egy csodás sziget volt: Mallorca. És mivel egészen tartalmas lett a nyaralásunk, bejegyzés született belőle. Így a megszokottól eltérően most egy „Long Trip” élménybeszámolója következik.

img_20200719_213711.jpgCatedral-Basílica de Santa María de Mallorca

Tipikus nyaralós öt napot töltöttünk a szigeten. Értsd: strandolás, napozás, kajálás, pihenés. Ami önmagában a szokásos posztokhoz képest (infók, árak, látnivalók) kicsit kilóg. Hisz nem túl sok érdemi információt rejt magában a semmittevés. A relaxálás mellett persze nem bírtam ki, hogy ne nézzünk jobban körül, ne vegyük egy kicsit „short tripesre” az utazásunkat. Emiatt alapos beszámoló gyanánt a semmittevéseket kihagyva, konkrét helyszíneket fogok bemutatni.

A bejegyzésből és a kommentekből a COVID okozta következményeket, változásokat, illetve a saját és mások véleményét is szeretném mellőzni. Ezek törlésre kerülnek, mivel szeretném, hogy ez a bejegyzés is maximálisan az utazásra, az élményekre és az információ megosztásra fókuszáljon.

img_20200719_211522-01.jpeg

 

Utazás

 

Hogy a lehető legtöbb időt töltsük el a spanyol szigeten, a járatok indulása miatt ezúttal kombináltuk a repülőjegyeket. Odafelé WizzAirrel, visszafelé pedig már Ryanairrel utaztunk. Fejenként nagyjából 20 000 forint volt a retúrjegy. A biztonság kedvéért egy kisbőrönddel egészítettük ki a foglalást. Így is kettőnknek összesen 60 000 forint volt a repülés csomaggal együtt. Ami, valljuk be, nem rossz ár egy mallorcai utazásért. img_20200719_130238-01.jpeg

Autóbérlés

 

Mallorca szigete 3684 km²-es területen fekszik, durván fele akkora, mint Pest megye. Mondhatjuk, hogy igen kicsi. Autóval legrosszabb esetben is 40-50 perc alatt átjuthatunk a sziget egyik végéből a másikba. Éppen ezért szinte minden turista autót bérel. Mi is így tettünk, így könnyen és kényelmesen be tudtuk járni a sziget több távoli pontját is. Az eldugott strandok, a kisebb falvak, városok és látnivalók is ezerszer könnyebben érhetők el így. Nem is beszélve arról, hogy ezen a tájon már az autózás is felér egy élménnyel, főleg a hegyoldalakon húzódó kacskaringós kis utakon. Szóval a kocsi bérlése abszolút kötelező része egy mallorcai kirándulásnak.

cycling-mallorca-img002.jpg

via: abc-mallorca

Az előbbiek miatt rengeteg kölcsönző cég van. Tavaly Bariban kölcsönöztem először autót, már akkor külön figyelni kellett, hogy a cég elfogadja a OTP-s debit kártyámat. Szerencsére vannak már figyelmes kölcsönzők, akik nem köteleznek a hitelkártya meglétére. Ilyen Mallorcán a Wiber vagy a Vanrell. Az árversenyt az utóbbi nyerte, 5 napra a legolcsóbb (Fiat Panda) autó 190 euró volt biztosítással együtt. A kocsit a reptéren lévő parkolóházban vehettük fel, és innentől kezdve gyerekjáték volt eljutni a szállásra. A forgalom, alapvetően nyugodt és szabálytartó közlekedés, egyáltalán nem "olaszos".

Tipp: a sok kölcsönzés miatt szinte mindenhol kell parkolást fizetni, a legkisebb városokban is, erre érdemes nagyon odafigyelni! De legalább az autópálya ingyenes. Számítani kell arra is, hogy egyes menőbb strandoktól távol lehet csak parkolni, ahonnan egy hosszabb sétával, drága taxival vagy szintén drága kisbusszal lehet eljutni a kiszemelt célhoz. 

 img_20200719_211138-01.jpeg

Palma óvárosa

Szállás

 

A többnapos kirándulás végett minimum reggelis szállás jöhetett szóba, különben a gatyánk rámegy a spanyol konyhára. A Booking segítségével sikerült nagyot szakítanunk. A visszaeső turizmus (szerintem) extrém módon nem volt látható az árakon, volt azonban egy szálláshely, a Hotel THB María Isabel, mely pont ekkor nyitott újra.
A szállás a Palma közelében, alig 10 percnyire volt a reptérről. A Playa de Palmától 400 méterre lévő 4 csillagos szállodában félpanziós ellátással a négy éjszakára kettőnknek mindössze 300 euró kellett fizetni. A svédasztalos reggelin és vacsorán degeszre ettük magunkat, reggelire churros, este frissen sült tengeri finomságok vártak minket. Bár a 4 csillag azért nem egészen olyan, mint itthon, kicsit kezd eljárni a hotel felett az idő, de ár-érték arányban a valaha volt egyik legjobb fogásom!

Beach No.1: Playa de Palma

 

Közvetlen a főváros mellett fekvő több mint 6 km hosszú, finom homokos tengerpart az egyik legnagyobb a szigeten. Szállodasorokkal, bárokkal, éttermekkel, boltokkal és diszkókkal telezsúfolt partja rengeteg embert vonz. Egyébként igen élvezetes, mivel a homokos part elég széles, ráadásul lassan mélyülő és a víz alatt sem kavicsos. A hoteleknek nincs saját partszakaszuk, mint például a bolgár Aranyparon, vagy Kréta északi partján, ezért nem rontja a látképet a fehér műagyag napágytenger. Aki az igazi „bícs” feelinget szereti, annak itt a helye!

Tipp: érdemes egy napernyőt vagy egy összecsukható strand sátrat beszerezni, mert sehol sincs árnyék.

Palma, Mallorca fővárosa

 

Szomorúan kevés időnk jutott a fővárosra. Részben a vasárnap miatt, részben a kevés turista miatt teljesen kihalt volt. De pont emiatt volt igazán varázslatos az óváros szűk utcáiban csavarogni és bámulni a gyönyörű oszlopos spanyol belső udvarokat.


Az óvárosi rész egész sok régi épületet, várbástyát és persze különféle templomot rejteget, mint például a Basilica de Sant Francesc-t. Sétánk az 1600-as években épült városházához vezetett, majd a legnevezetesebb látnivaló, a Katedrálist és környékét néztük meg az alkonyatban. Valóban monumentális épületről van szó, a világ egyik legnagyobb katolikus katedrálisa ez. 1229-től 400 éven át építették! (Késő este már zárva volt, így sajnos belülről nem láthattuk.)


A katedrális önmagában is lenyűgöző, de a szomszédban álló királyi kastély, az előtte lévő öböl a szökőkúttal, az azt körülölelő parkok és pálmafák teszik igazán mesebelivé.
Az egésznek kifejezetten jót tett, hogy alig találkoztunk a séta közben emberekkel. A hangulatot pedig az utcazenész egy spanyol balladával koronázta meg.
Ezt követően a palmai kikötőben megnéztünk néhány milliárdokat érő magán yachtot, majd mivel már későre járt hazamentünk.

Bár nyáron elviselhetetlen a hőség, nem szabad kihagyni az alábbiakat sem, ha Palmában jártok:
- Palacio Real de La Almudaina, a muszlim palota.
- Castell de Bellver, mely történelme során volt erőd, királyi kastély és börtön is.
- Arab fürdő, mely a legrégebbi épület a városban, még a muszlim időkből maradt fenn.

Folyt. köv.! A bevezető és a főváros után a következő bejegyzésben (KATT IDE) folytatom a beszámolót. Amennyiben nem akartok lemaradni a folytatásról, lájkoljátok a blog Facebook oldalát! A kiránduláson készült további képért pedig látogassatok meg az Instán! Ha pedig tetszett a cikk, kérlek segítsétek egy megosztással!

A bejegyzés trackback címe:

https://shorttrips.blog.hu/api/trackback/id/tr5216274928

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása