Krúbi idén ősszel alkotói szabadságra megy, előtte viszont még meglepte rajongóit egy EP-vel. Ez a kritika először a Recorder magazin 123. számában jelent meg.
Krúbi szeptemberben egy évre visszavonul, de úgy tűnik, addig aktívan alkot. Végigcsinálja még a teljes fesztivál- és koncertszezont, utána megpihen. Ez egy jól megtervezett alkotói szünet, ami érthető is, hiszen a tavalyi év a III. Krúbiról szólt: az arénakoncert annyira emlékezetes lett, hogy megteremtett egy komplett világot, ami az összes további koncertet végigkísérte. Vizualitás és történetmesélés ötös!
Az elmúlt hónapokban egy európai turné foglalta le Krúbi királyt, és a pihenő előtt gyorsan készített még egy EP-t, ami a Spontán Kollabok címet kapta. Az Ösztönlényen bemutatkozott mint sok műfajban alkotni képes előadó, és azóta potyognak is a különböző kollabjai. Szerencsére, mert jól is állnak neki ezek. Ami nem fér bele a Krúbi-projektbe, azt megírja a Mirror Glimpse-nek, ami nem fér rá egy Krúbi-albumra, azokat a kreatív energiáit kiadja valamilyen kollab keretében. A Spontán Kollabok producere Krúbi mellett BEATó, akivel az említett duót is jegyzik. Ki tudja, talán ez is egy Mirror Glimpse EP-nek indult, a néhol elborult hangzásból ítélve akár még ez is lehetséges.
A Dzsúdlóval és Sisivel közösen készített Szép popdalként kezdődik, aztán lassan átalakul egy, az egész magyar rapszcénát kifigurázó diss trackké. Bár rapperként hivatkoznak Krúbira, ő azért többször rácáfolt már erre, nemcsak a zenei alapjai sokfélék, de énekhangja is. Hasonlóan alakul az Amikor Feladtam, a basic popdaltól az elvadult free elektronikus hangzásokig megy. A disszonáns kitekintések és a teli torokból éneklés már szinte Krúbi védjegyévé váltak.
És ha eddig még nem lett volna világos, Krúbi új háziállata a csirke. Az EP utolsó dala beteg elektronikus alapon indul, majd drámai popballadában énekli meg, hogy Öld meg a csirkét! Aki volt olyan szerencsés, hogy sikerült jegyet szereznie, az április 26-án nézhette meg a Budapest Parkban a III. Krúbi és a Csirkék Bosszúját. A szünet után érkezik a negyedik nagylemez; reméljük, hogy épp annyira sokszínű lesz, mint ez a kis EP.
Előadó: Krúbi
Cím: Spontán Kollabok
Kiadó: szerzői kiadás
Megjelenés: 2025. március 20.
Műfaj: rap
Kulcsdal: Szép
8/10
Bárdos Kata Kincső
Lemezkritikánk elkészítését a Hangfoglaló Program keretében a Nemzeti Kulturális Alap támogatta.